Vaddisznó

Elnevezései

A vaddisznó hímjét kannak, nőstényét kocának (emsének), szaporulatát malacnak (kanmalac, emsemalac) hívjuk. Az egy éves fiatalokat kansüldőnek, koca- vagy emsesüldőnek hívja a szaknyelv.

Előfordulása

Magyarország teljes területén előfordul, a Tiszántúl déli részén szórványos. Elkerülhetetlen feladat a vaddisznó létszám igen nagymértékű csökkentése és az alföldi, nyílt mezőgazdasági területeken a lehető legteljesebb felszámolása.

Küllemi bélyegek

Testhossza 150-200 cm. Szőrzete erős, testtájanként változó, szürke, barnásfekete serteszőrök borítják. Szőrváltásra tavasszal kerül sor, először a süldőknél és kanoknál, a kocák a vemhesség és a szoptatás miatt később vedlenek. Ősz folyamán alakul ki a téli jellegzetes szőrruha, amelyben a serteszálak közé kifejlődik a gyapjúszőrök tömött védőrétege. Bőre vastag, erős, különösen a kanoké. Náluk a lapockatájékon erősen megvastagodott, a párzási harcokban védelmet adó „pajzs” alakul ki.

Életmód

Az egyedek családi csoportokban, kondákban élnek. Egy kondát általában 2-3 rokon koca és ezek szaporulata alkotja. A kondában szigorú rangsor alakul ki, már szoptatás ideje alatt. A kanok 1-1,5 évesen különválnak a kondától. A fiatalabbak kisebb csoportokban, az öregebbek magányosan élnek. Alapvetően helyben élő populációkat alkotnak, egy konda 200-2000 hektáros mozgáskörzettel rendelkezik, de környezeti hatásokra ennél nagyobb területeket is bejárhatnak. Főként szürkületben és éjszaka aktívak, a nappalt általában a sűrűben pihenve töltik.

Táplálkozás

Mindenevő, azaz növényi és állati eredetű táplálékot is fogyaszt. Jellemző táplálkozási viselkedése a turkálás. A táplálék megszerzéséhez fejlett szemfogát, az agyarát is használja. Fő tápláléka a tölgy és a bükk makkja, emellett gyökereket, gombákat, férgeket, puhatestűeket, rovarokat és dögöket is fogyaszt. Alkalmanként béka, kígyó, pocok és tojás is lehet az étlapján. Rendszeresen rájár a mezőgazdasági terményekre, kukoricára, gabonafélékre. Táplálkozásával jelentős vadgazdálkodási és vadkárokat okoz.

Szaporodás

A párzási időszak október közepe-november elejével veszi kezdetét, és december közepéig elhúzódhat, a vadásznyelv „búgásnak” mondja, mely először búgó emséknél vagy öreg kocáknál fordulhat elő. Búgáskor a magányos, öregebb kanok is csatlakoznak a kondákhoz, az idősebbek és a jobb kondícióban lévő egyedek korábban búgnak, mint társaik. Egy-egy koca kb. két napig veszi fel a kant, ez idő alatt többször is párzik. Az ivarzás kezdete előtt mintegy két héttel a kocák a nyálukat és a szem alatti mirigyük váladékát a dörgölődzőfákra kenik, szagnyomot hagyván a kanoknak helyükről és állapotukról.

Nyoma

Nyomai könnyen felismerhetők, mivel a fattyúkörmök tiszta nyomot hagynak. A nagyon fiatal állatok esetében a fattyúkörmök halványak lehetnek vagy teljesen hiányozhatnak. A fattyúkörmök lenyomata kissé oldalt látszik, és trapéz alakúvá teszi annak körvonalát. Mérete az állat korától és nemétől függően nagyon változatos lehet.

Károkozók

Hazánkban egyedül a farkas, illetve a kóbor kutyák lehetnek veszélyesek elsősorban a malacokra, de egészséges, felnőtt vaddisznót még a farkasfalka sem képes elejteni. Jelenleg nemzetközi szinten jelent problémát az afrikai sertéspesti terjedése Európában.

Tévhitek

A vaddisznó jobban fél az embertől, mint az ember a vaddisznótól. Ok nélkül nem támad. Kicsinyeit védve agresszív viselkedést mutat. Póráz nélkül sétáltatott házikedvenc kutyák ösztönből kergethetik, melynek következtében a vaddisznó védekezésképp támadhat a kutyára.

Magyarország teljes területén előfordul, a Tiszántúl déli részén szórványosan.

A vaddisznó hímjét kannak, nőstényét kocának, kicsinyüket pedig malacnak hívjuk. Családi csoportokban, kondákban élnek. Egy kondát általában 2-3 rokon koca és ezek malacai alkotják. A kanok 1 -1,5 évesen válnak külön a kondától, a fiatalabbak kisebb csoportokban, az öregebbek magányosan élnek.

Testét erős szőrzet borítja. Színe testtájanként változó, szürke, barnás fekete. Ősz folyamán alakul ki a téli jellegzetes szőrruha, amelyben a serteszálak közé kifejlődik a gyapjúszőrök tömött védőrétege. Bőre vastag, erős, különösen a kanoké.

A vaddisznó nyomai könnyen felismerhetőek, mivel a fattyúkörmök tiszta nyomot hagynak, akármilyen járásmódot (sétál, kocog, fut) alkalmaz is az állat.

A koca, mielőtt leellené kismalacait, kis mélyedést készít, amelyet puha levelekkel, gazzal bélel ki. Tavasszal születnek meg a malacok. 1 alom 4-10 kicsinyből áll, akik csíkosak, szemük nyitva van és alig, hogy megszáradtak máris követik anyjukat. Kb. 3 hónapig szopnak és utána fokozatosan szilárd táplálékot is fogyasztanak. Féléves korukra teljesen önállóak.

Főként szürkületben és éjszaka aktívak, a nappalt általában a sűrűben pihenve töltik.

Mindenevő, azaz növényi és állati eredetű táplálékot fogyaszt. Jellemző viselkedése a turkálás. A táplálék megszerzéséhez fejlett szemfogát, azaz az agyarát is használja. Fő tápláléka a tölgy és bükk makkja, emellett gyökereket, gombákat, férgeket, puhatestűeket, rovarokat és dögöket is fogyaszt. Rendszeresen rájár mezőgazdasági terményekre, kukoricára, gabonafélékre. Táplálkozásával jelentős vadgazdálkodási és vadkárokat okoz, ezért nagyon fontos, hogy egy adott területen hány darab vaddisznó él.

Tudományos név: Sus scrofa (Linnaeus, 1758)

Elnevezései

A vaddisznó hímjét kannak, nőstényét kocának (emsének), szaporulatát malacnak (kanmalac, emsemalac) hívjuk. Az egy éves fiatalokat kansüldőnek vagy kocasüldőnek hívja a szaknyelv.

Rendszertani besorolás

• Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
• Alrend: Disznóalakúak (Suina)
• Család: Disznófélék (Suidae)
• Nem: Sus

Nemzetközi védettség

Nem védett

Előfordulása

Magyarország teljes területén előfordul, a Tiszántúl déli részén szórványos. 2019. tavaszán becsült állománynagysága 95,850 példány volt, ami 8.88%-os csökkenést jelez az előző évi adatokhoz képest. A vaddisznó szinte az egész országban tartósan fordul elő és a hasznosítás eddigi növelése korábban legfeljebb a létszám növekedésének megállapítására volt elég. Az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenése és terjedése az országos és a vadgazdálkodási tájegységi szintű állománykezelési stratégiák új alapokra helyezését teszik szükségessé. Elkerülhetetlen feladat a vaddisznó létszám igen nagymértékű csökkentése és az alföldi, nyílt mezőgazdasági területeken a lehető legteljesebb felszámolása.

Küllemi bélyegek

Testhossza 150-200 cm, zsigerelt testtömege 70-170 kg. Szőrzete erős, testtájanként változó, szürke, barnásfekete serteszőrök borítják. Szőrváltásra tavasszal kerül sor, először a süldőknél és kanoknál (a kocák a vemhesség és a szoptatás miatt később vedlenek). Ősz folyamán alakul ki a téli jellegzetes szőrruha, amelyben a serteszálak közé kifejlődik a gyapjúszőrök tömött védőrétege. Bőre vastag, erős, különösen a kanoké (a lapockatájékon erősen megvastagodott, a párzási harcokban védelmet adó „pajzs” alakul ki).

Életmód

Az egyedek családi csoportokban, kondákban élnek. Egy kondát általában 2-3 rokon koca és ezek szaporulata alkotja. A kondában szigorú rangsor alakul ki, már szoptatás ideje alatt. A hierarchia populációnagyság-szabályozó tényező, magas állománysűrűségnél a domináns kocák agressziója nő. Ennek hatására a fiatalabb kocák szaporodási sikere nő. A kanok 1-1,5 évesen különválnak a kondától. A fiatalabbak kisebb csoportokban, az öregebbek magányosan élnek. Alapvetően helyben élő populációkat alkotnak. Egy konda 200-2000 ha-os mozgáskörzettel rendelkezik, de környezeti hatásokra ennél nagyobb területeket is bejárhatnak. Főként szürkületben és éjszaka aktívak, a nappalt általában a sűrűben pihenve töltik.

Táplálkozás

Mindenevő, azaz növényi és állati eredetű táplálékot is fogyaszt. Jellemző táplálkozási viselkedése a turkálás. A táplálék megszerzéséhez fejlett szemfogát, az agyarát is használja. Fő tápláléka a tölgy és a bükk makkja és a nád rizómája, emellett gyökereket, gombákat, férgeket, puhatestűeket, rovarokat és dögöket is fogyaszt. Alkalmanként béka, kígyó, pocok és tojás is lehet az étlapján. Rendszeresen rájár a mezőgazdasági terményekre, kukoricára, gabonafélékre. Táplálkozásával jelentős vadgazdálkodási és vadkárokat okoz.

Szaporodás

A párzási időszak október közepe-november elejével veszi kezdetét. December közepéig elhúzódhat, a vadásznyelv „búgásnak” mondja. Rendhagyónak mondható párzási idő az először búgó emséknél vagy öreg kocáknál fordulhat elő. Búgáskor a magányos, öregebb (remete) kanok is csatlakoznak a kondákhoz. Az ivarzás idejét a kor és a kondíció némiképp befolyásolhatja: az idősebbek és a jobb kondícióban lévő egyedek korábban búgnak, mint társaik. A családi kötelékben élő kocáknál meglehetősen jól szinkronizált az ivarzás, néhány nap alatt lezajlik. Egy-egy koca kb. két napig veszi fel a kant, ez idő alatt többször is párzik. Az ivarzás kezdete előtt mintegy két héttel a kocák a nyálukat és a szem alatti mirigyük váladékát a dörgölőzőfákra kenik, szagnyomot hagyván a kanoknak helyükről és állapotukról.

Anatómia, nyomok

A vaddisznónak 44 foga van, amelyek ivar és kor szerint is mutatnak némi differenciát. A kan szemfogaiból fejlődnek az állkapocsban a „nagyagyarak”, az állcsontban a „kisagyarak”. Becses trófea az elejtő számára. A kocák szemfoga a „kampó”, amely sem méretben, sem értékben nem vethető össze a kan agyarával. Fogainak egy része váltódik, ezek a metsző-, szem- és előzápfogak. A végleges fogazat kétéves korra válik teljessé. Ez időszakig a fogak váltódása, ezt követően azok kopása igazíthat útba bennünket a kor megítélése tekintetében.

Fogképlete

A szarvasokkal ellentétben nyomai könnyen felismerhetők, mivel a fattyúkörmök tiszta nyomot hagynak, akármilyen járásmódot alkalmaz is az állat. Ennek ellenére a nagyon fiatal állatok esetében a fattyúkörmök halványak lehetnek vagy teljesen hiányozhatnak. A fattyúkörmök lenyomata kissé oldalt látszik, és trapéz alakúvá teszi annak körvonalát. Mérete az állat korától és nemétől függően nagyon változatos lehet. Egy termetes állat mellső lábának lenyomata kb. 6-7 cm.

Kár- és kórokozók

Hazánkban egyedül a farkas, illetve a kóbor kutyák lehetnek veszélyesek elsősorban a malacokra, de egészséges, felnőtt vaddisznót még a farkasfalka sem képes elejteni.

Kórokozók: Pasztörellózis, lépfene, gümőkór, sertéspestis, afrikai sertéspestis, vaddisznó tüdőférgessége, hólyagférgesség, kullancs okozta élősködés.

Vadászati módok

Egyéni vadászat

Lesvadászat: Folytatható magaslesről, leskosárból és lesszéken ülve egyaránt. A leggyakoribb a magasles használata. Ennél a módnál van a legnagyobb esély arra, hogy a vad nem kap szagot. Fontos, hogy a magasles lehetőleg két fő (a vadász és a kísérője) számára is kényelmes legyen.

Cserkelés: Valójában apró, rövid lesek sorozata. Nehezebb és nagyobb ügyességet igényel. A cserkelő vadász a vadat annak eszén és érzékszervein túljárva igyekszik felkeresni pihenő-, búvó- és táplálkozóhelyén, illetve váltói közelében. A cserkelő vadász ellensége a kavargó szél, a talpa alatt megroppanó gally, valamint az erdő „őrei”: a rigók és a szajkók, amelyek hangjukkal jelzik a vadász közeledtét.

Barkácsolás: Az a vadászati mód, amikor a vadász a vadászfogaton, vadászkocsin, terepjárón, télen lovas szánon ülve közelíti meg a vadat, kihasználva annak azt a viselkedését, hogy a járművet közelebbre várja be, mint a gyalogos embert. Barkácsolni csak sík vagy enyhén lejtős területen célszerű. Teljesen sík, mezőgazdasági területen szerencsésebb a kocsiról lőni, hogy az esetlegesen célt tévesztett lövedék minél előbb a földbe csapódjon. A lovak feje fölött sosem szabad átlőni. Zárt gépkocsiban a fegyvert tilos megtölteni, mozgó járműről lövést leadni tilos!

Csapázás, nyomkövetés: Az erős vadkan vadászatának egyik igen élvezetes, vadászt próbáló módja. Igaz, hogy erre túl gyakran nincs lehetőség, mert ez csak éjjel hullott friss hóban lehet eredményes. Reggel 9 óra után érdemes elkezdeni, amikorra a vaddisznók már elvackoltak, alszanak. Izgalmas, szép vadászati mód, főleg ha a nyomból arra lehet következtetni, hogy öreg kan lesz a csapa végén. E vadászati módnál ügyelni kell arra, hogy nem szabad elhagyni azt a biztonsági körzetet, amelybe a vadász beiratkozott.

Társas vadászati módok

Terelés vagy riglizés: Egyes nagyvadfajok (gím, dám, muflon és őz) nőivarú és fiatal egyedeinek (tarvad), valamint a vaddisznónak a vadászati módja, amelynek elsődleges célja a vadban túlságosan feldúsult területeken az állományapasztás. Ebben a vadászati módban néhány vadász (optimális esetben 8-10, de maximum 25) és kevés hajtó keresi fel a vadászterületet. A vadászok jó széllel, a váltók és csapák közelében, általában a földön, takarásba húzódva foglalják el leshelyüket. A hajtók a rossz széllel indulnak a vadászok felé. A hajtók nem hangoskodnak. Kistestű vadászkutya (45 cm marmagasság alatt) a terelővadászaton használható.

Vaddisznóhajtás: A vadászatvezetőtől és segítőitől rendkívül jó vad- és területismeretet igényel. Előkészítését hetekkel előtte el kell kezdeni. Fel kell deríteni, hogy a sertevad melyik sűrűben pihen. Ott folyamatosan etetni kell, hogy a megszokott fekhelyeket ne hagyja el. A hajtások és a lőállások kijelöléséhez ismerni kell, hogy a megzavart vaddisznók merre szoktak átváltani a másik sűrűbe vagy sűrűkbe. A lőállásokat a sűrű mindkét oldalán ki kell jelölni, mert nem tudható, hogy a vadászat napján milyen lesz a szélirány. Ha a vadászok fegyelmezettek és a terep is kedvező, akkor az első leálló sor mögött 200-300 m-re második sor is állítható a „távolváltókra”. Egy napra 2-3 hajtásnál többet nem célszerű tervezni. A hajtások hossza 2-2,5 km-nél, ideje másfél óránál több ne legyen, mert a hidegben elgémberedett vadász könnyen elhibázza a futó vadat. A terület adottságaitól függően 7-25 leálló vadásszal, 10-30 hajtóval és a hajtásban járó 3-6 puskással szervezzük a vadászatot. A vadászatvezető, illetve a puskásokat leállító felvezető egyértelmű és határozott eligazítást adjon. Tájékoztassa a vadászokat a hajtás irányáról, a lőirányokról, a szomszéd vadász helyzetéről, a hajtás befejezéséről, a gyülekezés helyéről. A lőállásokban a tilos lőirányokat a fákon elhelyezett piros szalagokkal kötelező kijelölni. A vaddisznóhajtásban kutya is használható (tacskó, terrierek, ezek keverékei).

Trófeabírálat

A bírálati képletek kidolgozásánál a fajra jellemző (genetikailag meghatározott) szabályos felépítésű trófeát tekintették meghatározónak. Ennek alapján minden képlet három részből épül fel, amelyben meghatározásra kerül az egyes trófea-értékmérők pontértéke.

1. Objektíven meghatározható – mérőeszközzel mérhető – értékek (mérőszalag, tolómérce, súlymérleg)
2. Szubjektíven megítélhető – a trófea esztétikai megjelenését mutató – szépségtényezők (szín, gyöngy, stb.)
3. A szabályostól eltérő – szimmetriát zavaró – felépítés miatt levonandó értékek.

A vadkanagyar mérete az élő vadon nem bírálható el, mivel a nagyobbik része az állkapocsban van, és a kiszedés után derül ki a mérete. A legfontosabb értékmérő a nagyagyar szélessége. Ez az egy értékmérő az összpontszám 70%-át adja. A nagyagyarak hossza és a kisagyarak körmérete csak mintegy 25%-ban alakítja az összpontszámot. Az agyarak szépségéért 5 pont adható, a rendellenességekért összesen 10 pontot lehet levonni.

A vaddisznó trófeák éremhatárai a következők:

• bronz: 110-114,99 CIC pont
• ezüst: 115-119,99 CIC pont
• arany: 120-     CIC pont

A 2018/2019. vadászati évben 5,264 db vadkan agyarait bírálták, melyekből 1,906 volt érmes (36.2%). Az érmesek közül 251 arany-, 505 ezüst- és 1,150 bronzérmes volt.

Magyarországon az Országos Vadgazdálkodási Adattár 2019.09.10-i frissített rangsorolása alapján az első helyen a 2003-ban Budakeszin elejtett vaddisznó agyara áll 162,55 CIC pontszámmal, második a 2000-ben szintén Budakeszin elejtett vaddisznó agyara 154,80 CIC pontszámmal, a harmadik pedig a 1995-ben Színen elejtett vadkan 144,90 CIC pontszámú trófeája.

Alfajai

Eurázsiában a 60. szélességi foktól délre mindenütt előfordul, jelen van Észak-Afrikában és a hátsó-indiai szigeteken. Betelepítették Észak- és Dél-Amerikába is. Az óriási elterjedési területen 25 alfaját ismerik el, ebből palearktikus 17, indo-maláj 7 és óceániai 1 alfaj. Hazánkban a Sus scrofa attila alfaj él.

Az európai alfajok az alábbiak tartoznak:

• Nyugat- és Közép-Európa É-i fele: Sus scrofa scrofa
• Ibériai-félsziget: Sus scrofa castilianus
• Olaszország: Sus scrofa majori
• Szardínia és Korzika: Sus scrofa meridionalis
• Balkán-félsziget: Sus scrofa reiseri
• Szlovákia, Magyarország, Románia, Ukrajna, Belorusszia, K-i határa a Kaukázus, D-i pedig Törökország és É-Irán: Sus scrofa attila

Tudományos érdekességek

Közismert, hogy az emberiség létszámának növekedésével, új és új területek beépítésével, vagy kezelési módjának átalakításával (mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás) folyamatosan tűnnek el, vagy alakulnak át természetes élőhelyek, és számos állatfaj állománya vészesen csökken. Ugyanakkor a jól alkalmazkodó, tágtűrésű fajok képesek az új helyzethez alkalmazkodni. Hazánkban ezeket az eseteket legélesebben a vaddisznók egyre gyakoribb települési megjelenése okozza. Ha tudjuk, hogy melyek a vaddisznó városi megjelenésének legfontosabb okai, akkor a jelenlét kezelése is sikeresebb lehet. A Pilisi Parkerdő Zrt. és a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézete ezt ismerte fel és kezdte meg a budai belterületeken előforduló vaddisznók vizsgálatát. Ennek egyik leglátványosabb és egyben legtöbb eredményt is adó vizsgálata a vaddisznók rádiós jelölésén alapuló nyomon követése volt. Az alapvetően Budapest XII. kerületében élő vaddisznó kocát 2014. szeptembere óta követik. Az alkalmazott rendszer egy úgynevezett GPS/GSM jeladó, mely naponta négyszer határozta meg a jelölt koca földrajzi helyét. Az adatok alapján elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a vaddisznó mennyire tekinthető városlakónak: azaz csak alkalmanként, vagy folyamatosan házak között éli az életét. Természetesen emellett meghatározták otthonterületének átlagos nagyságát, a 24 óra alatt megtett távolságokat és a jelenlét szempontjából legfontosabb élőhelyeket is. A rádiós nyomon követés legfontosabb és a jelenség hátteréhez a legtöbb magyarázatot adó eredményeik röviden összefoglalva:

• a vaddisznó a vizsgálat teljes ideje alatt házak, utak által határolt területeken élt, mérési pontjainak majdnem 80%-a a hivatalos belterületi határon belülre esett;
• amikor átlépte a belterület határt (kiment a külterületre), akkor attól alig távolodott el és mozgása intenzívebbé változott;
• a város belseje felé akár több mint 1 kilométerre is eltávolodott és mozgás aktivitása ilyenkor kisebb volt, mint a belterületi határ külső oldalán;
• mozgáskörzete rendkívül kicsi volt. Legkisebbnek tavasszal és nyáron, legnagyobbnak télen bizonyult;
• egynapi (24 órás) mozgás aktivitása a legnagyobb télen, és meglepő módon, nyáron volt tapasztalható.

Más, korábbi vizsgálataik (belterületi kártételek térbeli elemzése és belterületen terítékre került vaddisznók táplálkozásbiológiai vizsgálatai) eredményei és a rádiós jelölésből származó adatok együttes értékelése alapján megállapítható, hogy a vaddisznó Budán nem váltóvad, hanem állandóan ott tartózkodó, városiasodó vadfaj. Búvóhelynek az elhagyott telkeket, az erdővé vált belterületi beépítetlen zöldterületeket, és a nyilvántartott belterületi erdőrészleteket használja. Táplálékának többsége növényi eredetű, ezeknek egy jelentős része közvetlenül az embertől származik. A sűrű aljnövényzetű, nehezen áttekinthető területek tehát nemcsak búvóhelyet, hanem szinte kimeríthetetlen táplálékkészletet jelentenek. (Forrás: Csókás Adrienn, Heltai Miklós: A vaddisznó területhasználata Budapesten)

Források: Magyarország emlőseinek atlasza, Vadásziskola, OVA adatok 2018/2019, Állatnyomok és jelek, Vadászévkönyv 2019, Digitális tankönyvtár (Vadászati állattan), A vadászvizsga írásbeli tesztkérdései és képanyaga