Gímszarvas

Hímjét bikának, a nőstényt tehénnek, a szaporulatot ünő- vagy bikaborjúnak, a második éves nőivarú egyedet ünőnek nevezzük.

Előfordulás

Az országban az Alföld középső területeinek kivételével szinte mindenütt előfordul. Leginkább a nagy kiterjedésű összefüggő vegyes erdőket kedveli, dús aljnövényzettel, magas cserjeszinttel. A teljesen nyílt területeken nem fordul elő.

Megjelenése

Az élőhely minősége jelentősen befolyásolja a testméreteket. A bika testhossza 170-240 cm, a tehén valamivel kisebb, testhossza 150-200 cm. Szőrzetének döntő hányada fedőszőrökből áll, melynek színe a barna, szürke és rozsdavörös különféle árnyalata. A nyári szőrzet rövid, egyenes, a hastájékon fehéres, a téli bunda hosszú, hullámos fedőszőrökből áll. A szőrzet ivaronként és testtájanként némi változatosságot mutat: a bikák nyak-szügytáji kormosbarna sörénye a kor előrehaladtával egyre erőteljesebbé válik.

Életmód

Csoportos életmódot folytat, nem territoriális faj. A csoport (rudli) magja az anyacsalád: a tehén, a tavalyi ünő- vagy bikaborja és az idei borjai. A csapatot, mely általában 2-15 egyed, mindig egy ereje teljében lévő középkorú borjas tehén vezeti, amely a csapat rangelső egyede, a vezértehén. A csapatok ivar szerint elkülönülten szerveződnek, és a terület más-más részeit használják, ez alól csak a szaporodási időszak kivétel. A csoport tagjai egymással vetélkedve döntik el a csoporton belüli helyüket, ez a rangsor rövidebb-hosszabb ideig van érvényben. A tehenek esetében mindig egy ereje teljében lévő, erőteljesen fejlett, középkorú, borjas tehén áll a rangsor elején. A pihenést követő elinduláskor, meneküléskor mindig a vezértehén az első. A bikák rangsora az egyedek testtömege, agancs mérete, nyak vastagsága, de döntően agresszivitásuk eredményeként alakul ki.

Táplálkozás

Növényevő, kérődző állat. Fő táplálékát a fás szárú növények könnyen emészthető leveles hajtásai, rügyei, valamint kétszikű növények és fűfélék alkotják. Sokféle termesztett növényt is kedvel: gabonaféléket, pillangós takarmányokat, gyümölcsöket, lédús takarmányokat, répaféléket. Erdőben szívesen fogyasztja a fák magtermését, elsősorban a tölgymakkot. Táplálkozásával jelentős mezőgazdasági és erdészeti károkat okozhat.

Szaporodás

A szaporodási időszak kezdete előtt a bikáknál rohamos testtömeg-növekedés figyelhető meg. A szaporodási időszak (bőgés) augusztus vége és október között van. Ekkorra a középkorú és öreg bikák letisztított, érett, vetélkedésre, harcra alkalmas agancsot viselnek. A bikacsapatok feloszlanak, a bikák megkeresik a tehéncsapatokat és „beállnak” melléjük. Csak a jó kondícióban lévő középkorú és öreg bikák tudják eredményesen megvívni a harcot a konkurens bikákkal, ez a harc magas fokon ritualizált, ritkán eredményez sérülést. Ebben az időszakban a bikák szinte egyáltalán nem táplálkoznak, ezért jelentős a testtömegvesztésük. Az ivarérés a két nem között eltérő. Míg az ünők 30-90%-a az első ivarzáskor vemhesül, addig a fiatal bikák még csak „szemlélői” a bőgésnek. A tehenek általában egy magzatot ellenek, ritka az ikerellés. A borjak 234-236 napi vemhesség után májusban, szőrösen, jól fejletten jönnek a világra, és néhány óra elteltével képesek követni az anyjukat. A borjú kb. kéthetes korától fogyaszt zöld táplálékot, ekkortól válik valóban „kérődzővé”.

Nyoma

A gímszarvas nyomai viszonylag szélesek, és a paták külső szélei egyenletesen kerekednek a csúcsok felé, a mellső paták különösen kerekdedek.

Kár- és kórokozók

Azokon a területeken ahol hazánkban előfordul a szürke farkas, ott az jelent veszélyt a számára, máshol főként a borjakat a kóbor kutyák támadhatják meg.

Tévhitek a gímszarvasról

Az agancs ágainak száma nem egyenlő az egyed életkorával. Ugyan minden évben az elhullajtott agancsa után nagyobb, terebélyesebb fejdíszt növeszt, az ágak száma megtévesztő.

Az őz nem a gímszarvas utódja. Az őz különálló vadfaj, a szarvasfélék családjába tartozik.

Felix Salten eredeti könyvében Bambi egy őzgida, ám a mesében egy amerikai fehérfarkú szarvasként szerepel.

Hazánkban egyik legnagyobb testű vadfaja. A nagykiterjedésű, dús aljnövényzetű erdős területeket kedveli. Nyílt területeken (például az Alföld középső része) nem fordul elő.

Csoportokban (rudlikban) él. A hímet bikának, a nőstényt tehénnek, a kicsinyüket borjúnak nevezzük. Csak a bika visel a fején agancsot. Az agancs csontból van, melyet minden évben elhullajt és a következő évben újat, nagyobbat növeszt.

Testét szőr fedi, melynek színe a barna, szürke és rozsdavörös különféle árnyalata. A nyári bunda rövid, egyenes, a has tájékon fehéres. A téli bunda hosszú, hullámos fedőszőrökből áll.

Patás állatok. Kirándulások alkalmával találkozhatunk nyomaival, melyek 8-9 centiméteresek. A bikák nyoma sokkal nagyobb és erőteljesebb, mint a teheneké.

A gímszarvas borjak május hónapban születnek meg, testsúlyuk 10 kilogramm. Születésük után néhány órával már képesek követni az anyjukat. A kicsik tápláléka az első 6-8 hónapban anyatej, fokozatosan szoknak rá a növényi táplálékra. Másfél éves koruk körül válnak önállóvá.

A gímszarvasok fő tápláléka fás szárú növények rügyei, fűfélék. Sokféle termesztett növényt is kedvel (gabonafélék, répafélék, gyümölcsök), erdőben szívesen fogyasztja a fák magterméseit, elsősorban a tölgymakkot.

Táplálkozásával jelentős mezőgazdasági és erdészeti károkat okoz, ezért nagyon fontos, hogy egy adott területen hány darab gímszarvas él.

A gímszarvas irodalmi alkotásokban is megjelenik. Ilyen például Szent Hubertus legendája, illetve Arany János: Rege a csodaszarvasról címe műve.

Tudományos név: Cervus elaphus (Linnaeus, 1758)

Elnevezései

Hímjét bikának, a nőstényt tehénnek, a szaporulatot ünő- vagy bikaborjúnak, a második éves

Rendszertani besorolás

• Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
• Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
• Család: Szarvasfélék (Cervidae)
• Nem: Cervus

Nemzetközi védettség

Berni Egyezmény, III. függelék

Előfordulása

Az országban az Alföld középső területeinek kivételével szinte mindenütt előfordul. Tipikus élőhelyei a nagy kiterjedésű összefüggő vegyes erdők (40-60% lombos, 20% fenyő), változatos korosztályokban, dús aljnövényzettel, magas cserjeszinttel. A teljesen nyílt területeken nem fordul elő. Hagyományosan a vadgazdálkodás meghatározó faja, hazai létszáma az 1997-es évtől növekszik, 2019 tavaszán a jelentett gímszarvas létszám 114,508 példány volt, ebből közel 67,000 példány került terítékre.

Küllemi bélyegek

Az élőhely minősége jelentősen befolyásolja a testméreteket. A bika testhossza 170-240 cm, zsigerelt testtömege 140-210 kg. A tehén valamivel kisebb, testhossza 150-200 cm, zsigerelt testtömege 60-120 kg.

Szőrzetének döntő hányada fedőszőrökből áll, melynek színe a barna, szürke és rozsdavörös különféle árnyalata (német eredetű elnevezés: rőtvad). A nyári szőrzet rövid, egyenes, a hastájékon fehéres. A téli bunda hosszú, hullámos fedőszőrökből áll. A szőrzet ivaronként és testtájanként némi változatosságot mutat: a bikák nyak-szügytáji kormosbarna sörénye a kor előrehaladtával egyre erőteljesebbé válik.

Életmód

Csoportos életmódot folytat, nem territoriális faj. A csoport (rudli) magja az anyacsalád (a tehén, a tavalyi ünő- vagy bikaborja és az idei borja). A csapatot (általában 2-15 egyed) mindig egy ereje teljében lévő középkorú borjas tehén vezeti, amely a csapat rangelső egyede (vezértehén). A csapatok ivar szerint elkülönülten szerveződnek, és a terület más-más részeit használják (tehenek esetében a mozgáskörzet általában 500-1200 ha, a bikáknál akár 1-2 ezer ha), ez alól csak a szaporodási időszak kivétel. A csoport tagjai egymással vetélkedve döntik el a csoporton belüli helyüket, ez a rangsor rövidebb-hosszabb ideig van érvényben. A pihenést követő elinduláskor, meneküléskor mindig a vezértehén az első. A bikák rangsora az egyedek habitusa (testtömeg, agancs mérete, nyak vastagsága), de döntően agresszivitásuk eredményeként alakul ki.

Táplálkozás

A gímszarvas átmeneti táplálkozási stratégiát követ a könnyen emészthető, magas oldottanyag-koncentrációjú táplálékot választó őz és a fűevő muflon között. Fő táplálékát a fás szárú növények könnyen emészthető leveles hajtásai, rügyei, valamint kétszikű növények és fűfélék alkotják. Sokféle termesztett növényt is kedvel (gabonaféléket, pillangós takarmányokat, gyümölcsöket, lédús takarmányokat, répaféléket). Erdőben szívesen fogyasztja a fák magtermését, elsősorban a tölgymakkot. Táplálkozásával jelentős mezőgazdasági és erdészeti károkat okozhat.

Szaporodás

A szaporodási időszak kezdete előtt a bikáknál rohamos testtömeg-növekedés figyelhető meg (döhér bika). A here tömege július-szeptember között háromszorosára nő. A szaporodási időszak (bőgés) augusztus vége és október között van. Ekkorra a középkorú és öreg bikák letisztított, érett, vetélkedésre, harcra alkalmas agancsot viselnek. A bikacsapatok feloszlanak, a bikák megkeresik a tehéncsapatokat és „beállnak” melléjük. Csak a jó kondícióban lévő középkorú és öreg bikák tudják eredményesen megvívni a harcot a konkurens bikákkal. Ez a harc magas fokon ritualizált, ritkán eredményez sérülést. Ebben az időszakban a bikák szinte egyáltalán nem táplálkoznak, ezért jelentős a testtömegvesztésük (akár 20-30%). Az ivarérés a két nem között eltérő. Míg az ünők 30-90%-a az első ivarzáskor (második éves) vemhesül, addig a fiatal bikák még csak „szemlélői” a bőgésnek. A populáció nőivarú egyedeinek 85-100%-a vemhesül. A megtermékenyült tehenek általában egy magzatot fejlesztenek. A borjak 234-236 napi vemhesség után májusban, szőrösen, jól fejletten jönnek a világra. A borjak néhány óra elteltével képesek követni az anyjukat. Egy populációban a borjak ivararánya 1:1 körül alakul. A borjú kb. kéthetes korától fogyaszt zöld táplálékot, ekkortól válik valóban „kérődzővé”.

Anatómia, nyomok

Fogazata a kérődzőkre jellemző úgynevezett hiányos fogazat. Az állcsontból hiányoznak a metszőfogak, azokat egy kemény bőrredő helyettesíti. Az állcsontban két szemfog található, a vadásznyelv ezt „gyöngyfog”-nak nevezi, mely az elejtő számára a jeles élményhez kötődő emlék, trófea.

Fogképlete:

A fogazat 28-29 hónapos korra válik teljessé. A fogak váltódása, sorba növése, majd a maradó fogak kopása segíti a korbecslést.

A gímszarvas nyomai viszonylag szélesek, és a paták külső szélei egyenletesen kerekednek a csúcsok felé. A mellső paták különösen kerekdedek. Tiszta nyomok esetében hátul kerek bemélyedésként az ujjpárna lenyomata is látható, ami kb. a nyom hosszúságának egyharmadát teszi ki, és a talp ívelt vonalát követi. Ezt nevezik nyírnek. Egy kifejlett szarvasbika mellső lábnyoma 8-9 cm hosszú és 6-7 cm széles, míg a hátsó lábnyom kisebb.

Járás és kitartó ügetés közben a nyugodt állat általában a hátsó lábát a mellső nyomába vagy annak közelébe rakja. A fattyúkörmök rendes körülmények között nem hagynak nyomot, a tehenek és a fiatal állatok esetében a terpesz viszonylag szűk, de a bikáknál jól megfigyelhető.

Kár- és kórokozók

Azokon a területeken, ahol hazánkban előfordul a szürke farkas, ott az jelent veszélyt a számára, máshol főként a borjakat a kóbor kutyák támadhatják meg.

Kórokozók: Pasztörellózis, liszteriózis, lépfene, parazitás bronchitis, gócos tüdőférgesség, gyomor- és bélférgesség, orr-garat bagócsfertőzöttség, bőrbagócs-fertőzöttség, hólyagférgesség, kullancs okozta élősködés.

Vadászati módok

Egyéni vadászat

Lesvadászat: Folytatható magaslesről, leskosárból és lesszéken ülve egyaránt. A leggyakoribb a magasles használata. Ennél a módnál van a legnagyobb esély arra, hogy a vad nem kap szagot. Fontos, hogy a magasles lehetőleg két fő (a vadász és a kísérője) számára is kényelmes legyen.

Cserkelés: Valójában apró, rövid lesek sorozata. Nehezebb és nagyobb ügyességet igényel. A cserkelő vadász a vadat annak eszén és érzékszervein túljárva igyekszik felkeresni pihenő-, búvó- és táplálkozóhelyén, illetve váltói közelében. A cserkelő vadász ellensége a kavargó szél, a talpa alatt megroppanó gally, valamint az erdő „őrei”: a rigók és a szajkók, amelyek hangjukkal jelzik a vadász közeledtét.

Barkácsolás: Az a vadászati mód, amikor a vadász a vadászfogaton, vadászkocsin, terepjárón, télen lovas szánon ülve közelíti meg a vadat, kihasználva annak azt a viselkedését, hogy a járművet közelebbre várja be, mint a gyalogos embert. Barkácsolni csak sík vagy enyhén lejtős területen célszerű. Teljesen sík, mezőgazdasági területen szerencsésebb a kocsiról lőni, hogy az esetlegesen célt tévesztett lövedék minél előbb a földbe csapódjon. A lovak feje fölött sosem szabad átlőni. Zárt gépkocsiban a fegyvert tilos megtölteni, mozgó járműről lövést leadni tilos.

Társas vadászati módok

Terelés vagy riglizés: Egyes nagyvadfajok (gím, dám, muflon és őz) nőivarú és fiatal egyedeinek (tarvad), valamint a vaddisznónak a vadászati módja, amelynek elsődleges célja a vadban túlságosan feldúsult területeken az állományapasztás. Ebben a vadászati módban néhány vadász (optimális esetben 8-10, de maximum 25) és kevés hajtó keresi fel a vadászterületet. A vadászok jó széllel, a váltók és csapák közelében, általában a földön, takarásba húzódva foglalják el leshelyüket. A hajtók a rossz széllel indulnak a vadászok felé. A hajtók nem hangoskodnak. Kistestű vadászkutya (45 cm marmagasság alatt) a terelővadászaton használható.

Trófeabírálat

A bírálati képletek kidolgozásánál a fajra jellemző (genetikailag meghatározott) szabályos felépítésű trófeát tekintették meghatározónak. Ennek alapján minden képlet három részből épül fel, amelyben meghatározásra kerül az egyes trófea-értékmérők pontértéke.

1. Objektíven meghatározható – mérőeszközzel mérhető – értékek (mérőszalag, tolómérce, súlymérleg)
2. Szubjektíven megítélhető – a trófea esztétikai megjelenését mutató – szépségtényezők (szín, gyöngy, stb.)
3. A szabályostól eltérő – szimmetriát zavaró – felépítés miatt levonandó értékek.

Gímszarvas esetében a legtöbb pontértéket jelentő trófea-értékmérők a következők:

az agancsszárak hossza, vastagsága (a négy helyen mért szárkörméret), a koszorúk körmérete, a szem- és középágak hossza együttesen az összpontérték 80%-át adja. A tömeg viszonylag kis pontszámot ér, mivel az összpontszámnak csupán 10-12%-át adja. A szépségpontok közül a korona alakulása a legjelentősebb. A sokágú derék korona a legjelentősebb, ez akár 10 pontot is jelenthet. A színre, gyöngyözésre és az ágvégekre összesen 6 pont adható, amely az összpontértéket alig befolyásolja.

A gímszarvas trófeák éremhatárai a következők:

• bronz: 170-189 CIC pont
• ezüst: 190-209,99 CIC pont
• arany: 210-     CIC pont

A 2018/2019. vadászati évben 16,195 db szarvas agancsot bíráltak, amelyek 28.9%-a volt érmes (4,686 db). Közülük 470 arany-, 1,596 ezüst- és 2,620 bronzérmes volt.

Magyarországon az Országos Vadgazdálkodási Adattár 2019.09.10-i frissített rangsorolása alapján az első helyen az 1986-ban Karapancsán elejtett gímszarvas bika áll 271,00 CIC pontszámmal, második az 1981-ben Pusztakovácsiban elejtett bika trófeája 269,89 CIC pontszámmal, a harmadik pedig a 2001-ben Lábodon elejtett gímbika 265,67 CIC pontszámú trófeája.

Európai és Ázsiai alfajai

• svéd gímszarvas (Cervus e. elaphus) – Svédország
• norvég szarvas (C. e. atlanticus) – Norvégia atlanti partvidéke
• skót szarvas (C. e. scoticus) – Skócia
• spanyol szarvas (C. e. hispanicus) – Spanyolország és Portugália
• szardíniai szarvas (C. e. corsicanus) – Korzika és Szardínia
• atlasz v. berber szarvas (C. e. barbarus) – É-Afrika, az algériai-tunéziai határ közelében
• maral szarvas (C. e. maral) – Kis-Ázsia
• kasmír szarvas v. hanglu (C. e. hanglu) – Kasmír
• jarkand szarvas (C. e. yarkandensis) – turkesztán
• Shou v. Wallich szarvasa (C. e. wallichi) – Közép-Ázsia és Tibet
• baktriai szarvas (C. e. bactrianus) – Turkesztán

Tudományos érdekességek

Magyar kutatók nevéhez fűződik az első gímszarvas-referenciagenom (CerEla 1.0) létrehozása, melynek hossza 3,4 gigabázis (3,4 milliárd bázis). A gímszarvasgenom-program során egy, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontban élő kapitális bikát választottak ki. Ez lehetővé tette további jövőbeli genetikai vizsgálatok megvalósulását. Ezen projekt keretein belül került meghatározásra a gímszarvas teljes mitokondriális genomja, illetve annak kontroll régiója is. Ez a genom egy igen konzervált szakasza, ezért jól használható leszármazási vizsgálatokra is. A kutatók a magyarországi mintákban 39 különböző haplotípust, azaz szekvenciaváltozatot találtak. A hazai mintákat más európai szekvenciákkal összevetve kiderült, hogy az ország délnyugati részén a kelet-európai haplotípusok domináltak, míg az északkeleti régióban a nyugat-európai haplotípusok. Ezekből az eredményekből arra következtetnek, hogy az utolsó eljegesedés után a Kárpát-medencét két irányból érték el a gímszarvasok.

Források: Magyarország emlőseinek atlasza, Vadásziskola, OVA adatok 2018/2019, Állatnyomok és jelek, Vadászévkönyv 2019, Digitális tankönyvtár (Vadászati állattan), A vadászvizsga írásbeli tesztkérdései és képanyaga