Elnevezései
A hímet kakasnak a nőstényét tojónak, szaporulatát fiókának nevezzük.
Előfordulása
Szinte egész Európában, valamint Ázsiában honos. Az állomány nagy része télre Nyugat-Európába és a Földközi-tenger országaiba vonul. Magyarországon – a néhány itt költő példány kivételével – csak a tavaszi és az őszi vonulás idején tartózkodik.
Küllemi bélyegek
Tollazata barna mintás, a fejtetőt sötét keresztsávok barázdálják, a csőrtől a szemig sötét kantár húzódik. Hangját csak nászrepülése idején hallatja. Ilyenkor a párját kereső vagy kergető szalonka korrogó, pisszegő hangot hallat.
Testhossz: 33-35 cm
Szárnyfesztávolság: 55-65 cm
Testtömeg: 250-420 g
Életmód
Elsősorban a hajnali és esti órákban aktív erdei szalonka kiválóan rejtőzködik az erdők talaján, és soha nem gallyaz fel. Ha felzavarják, hangtalanul felrepül, aztán gyors, hallható szárnycsapásokkal távozik. Azonban soha nem tesz meg a levegőben hosszabb távolságot, inkább hamar visszaereszkedik a növényzet fedezékébe. Repülés közben csőrét lógatva, szinte függőlegesen tartja.
Táplálkozás
Az erdőben, vonulás közben megpihenő szalonkák leginkább a nedves talajú, vizes részek, vízfolyások, patakok közelében levő réteket, tisztásokat kedvelik, ahol hosszú csőrükkel a puha földből vagy az avar alól szerzik meg a földben élő lágyabb testű rovarokból, lárvákból, gilisztákból álló táplálékukat. A madár csőrének alsó harmada csipeszként működik, amely a táplálék megfogására szolgál.
Szaporodás
Az erdei szalonka poligám madár. Tavasszal, mielőtt költőhelyére vonul, kezdi meg nászrepülését, a dürrögést. Az esti húzás jóval napnyugta után kezdődik, és mintegy félóráig tart. Ilyenkor a kergetőző kakasok korrogva, cippogva, sebes cikázással vagy bagolyszerű, lassabb repüléssel húznak keresztül a fák koronái, a vágásterületek bokrai vagy a fiatal telepítésű erdők fölött. A hajnali húzás jóval napkelte előtt, még sötétben kezdődik, és az estinél is rövidebb. A fiatal hímek vagy nem vesznek részt a dürrögésben, vagy csak egy kis időre tűnnek fel a párzási terület szélén, mialatt az idősebb hímek uralják a nászrepülést és ők járulnak hozzá érdemlegesen a szaporodáshoz. A párzás a talajon zajlik, közben a hím lógatja a szárnyát, és bólogat a fejével. Az erdei szalonka a fészkét a talajra, kisebb mélyedésbe helyezi, majd száraz növényi részekkel béleli ki. A hím nem vesz részt sem a kotlásban, sem a fiókák vezetésében. A fiókák fészekhagyók. 4 hetes koruktól repülnek, 1-2 héttel később már önállóak.
- párzási időszak: március-június közepe
- költés: 22-23 nap
- fészekalj: 3-5 fióka
Nyoma
Lábnyoma a tyúkfélék lábnyomára hasonlít, a lábnyomok enyhén keresztbe rakva követik egymást, gyakran szúrásnyomok is láthatók.
Az erdei szalonka költöző madár, Magyarországon csak a tavaszi és őszi vonulás idején tartózkodik. Az erdőben megpihenő szalonkák leginkább a nedves talajú helyeket, patakok közelében lévő tisztásokat kedvelik.
A hímet kakasnak, a nőstényét tojónak a kicsiket pedig fiókának nevezzük.
Testét toll borítja. Tollazata barna mintás, a fejtetőt sötét keresztsávok díszítik. Csőre hosszú. Általában csendes madár, hangját csak akkor hallatja, ha párt keres. Ilyenkor korrogó, pisszegő hangot ad ki.
A szalonka fészkét a talajra, kisebb mélyedésbe helyezi, melyet száraz növényi részekkel bélel ki. A tojó 22-23 napig kotlik a tojásokon. Egy fészekben általában 3-5 fióka van. A kakas nem vesz részt sem a kotlásban, sem a fiókák tanításában. A fiókák fészekhagyók, 4 hetes koruktól repülnek, 1-2 héttel később már önállóak.
Elsősorban a hajnali és esti órákban aktív, napközben tollazatának köszönhetően kiválóan rejtőzködik az erdők talaján. Ha felzavarják, hangtalanul felrepül aztán gyors, hallható szárnycsapásokkal távozik.
Hosszú csőrével a puha földből vagy az avar alól szerzi meg táplálékát, mely földben élő lágyabb testű rovarokból, lárvákból, gilisztákból áll.
A magyar vadászok az erdő királynőjének is nevezik.
Tudományos név: Scolopax rusticola (Linnaeus, 1758)
Elnevezései
A hímet kakasnak a nőstényét tojónak, szaporulatát fiókának nevezzük.
Rendszertani besorolás
- Rend: Lilealakúak (Charadriiformes)
- Család: Szalonkafélék (Scolopacidae)
- Nem: Scolopax
Nemzetközi védettség
Berni Egyezmény III. függelék, Bonni Egyezmény II. függelék, Madárvédelmi irányelv II. függelék
Előfordulása
Egész Európában, valamint Ázsiában honos, csak az Ibériai-félszigeten és Skandinávia északi részén nem található meg. Az európai kontinens nyugati részén, beleértve Nagy-Britanniát és Írországot is, eredetileg csak téli vendég volt, ma azonban már állandó madár. Az állomány nagy része azonban télre Nyugat-Európába és a Földközi-tenger országaiba vonul. Magyarországon – a néhány itt költő példány kivételével – csak a tavaszi és az őszi vonulás idején tartózkodik. A 2019/2020. vadászati évben a tavaszi vonulás-monitoring vizsgálatok keretében 2,113 erdei szalonka került lelövésre.
Küllemi bélyegek
Az erdei szalonkára nem jellemző az ivari dimorfizmus. A kakas és a tojó megkülönböztetése biztonságosan csak boncolás alapján lehetséges. Ezen kívül az ivar szerinti elkülönítésük több-kevesebb valószínűséggel a csőr- és a lábméretek alapján kísérelhető meg, mivel a tojó esetében ezek a paraméterek valamivel nagyobbak. Tollazata barna mintás, a fejtetőt sötét keresztsávok barázdálják, a csőrtől a szemig sötét kantár húzódik. Hangját csak nászrepülése idején hallatja. Ilyenkor a párját kereső vagy kergető szalonka korrogó, pisszegő hangot hallat. Első szárnyevezői előtt találhatjuk a kedves vadászemléket jelentő spicctollat, a farok tövén pedig a kis piheszerű ecsettollat.
- Testhossz: 33-35 cm
- Szárnyfesztávolság: 55-65 cm
- Testtömeg: 250-420 g
Életmód
Elsősorban a hajnali és esti órákban aktív erdei szalonka kiválóan rejtőzködik az erdők talaján, és soha nem gallyaz fel. Ha felzavarják, hangtalanul felrepül, aztán gyors, hallható szárnycsapásokkal távozik. Azonban soha nem tesz meg a levegőben hosszabb távolságot, inkább hamar visszaereszkedik a növényzet fedezékébe. Repülés közben csőrét lógatva, szinte függőlegesen tartja.
Táplálkozás
Az erdőben, vonulás közben megpihenő szalonkák leginkább a nedves talajú, vizes részek, vízfolyások, patakok közelében levő réteket, tisztásokat kedvelik, ahol hosszú csőrükkel a puha földből vagy az avar alól szerzik meg a földben élő lágyabb testű rovarokból, lárvákból, gilisztákból álló táplálékukat. A madár csőrének alsó harmada csipeszként működik, amely a táplálék megfogására szolgál.
Szaporodás
Az erdei szalonka poligám madár. Tavasszal, mielőtt költőhelyére vonul, kezdi meg nászrepülését (dürrögés). Az esti húzás jóval napnyugta után kezdődik, és mintegy félóráig tart. Ilyenkor a kergetőző kakasok korrogva, cippogva, sebes cikázással vagy bagolyszerű, lassabb repüléssel húznak keresztül a fák koronái, a vágásterületek bokrai vagy a fiatal telepítésű erdők fölött. A hajnali húzás jóval napkelte előtt, még sötétben kezdődik, és az estinél is rövidebb, mintegy 10-15 perces. A fiatal hímek vagy nem vesznek részt a dürrögésben, vagy csak egy kis időre tűnnek fel a párzási terület szélén, mialatt az idősebb hímek uralják a nászrepülést és ők járulnak hozzá érdemlegesen a szaporodáshoz. A párzás a talajon zajlik, közben a hím lógatja a szárnyát, és bólogat a fejével. Az erdei szalonka a fészkét a talajra, kisebb mélyedésbe helyezi, majd száraz növényi részekkel béleli ki. A hím nem vesz részt sem a kotlásban, sem a fiókák vezetésében. A fiókák fészekhagyók, röviddel felszáradásuk után már el is hagyják a fészket. 4 hetes koruktól repülnek, 1-2 héttel később már önállóak. Halandóságuk az első életévben nagyobb mint 70%.
- párzási időszak: március-június közepe
- költés: 22-23 nap
- fészekalj: 3-5 fióka
Anatómia, nyomok
Lábnyoma a tyúkfélék lábnyomára hasonlít (kb. 5×5 cm), a lábnyomok enyhén keresztbe rakva követik egymást, gyakran szúrásnyomok is láthatók.
Vadászati módok
Erdei szalonka lesvadászata: Csak tavasszal vadászható, hajnali és esti húzáson. Tavaszi (fészkelőhelyére irányuló vonulás idején) nappal az agyagos, vályogos talajú, nagyobb kiterjedésű bükk-, cser-, tölgy- és gyertyános fiatalosokban pihen. A szalonka hajnalban és este egyaránt húz (nászrepülés). Hegyes, dombos vidékeken a legjobb húzóhelyek általában a nagyobb kiterjedésű fiatalosokkal körülvett hegynyergeken vannak. A magányos nagy fák, „hagyásfák” jó fordulóhelyek. Szép csendes időben, szemerkélő esőben a hosszú csőrű madarak pisszegve, korrogva, lassan repülve húznak. Hideg, szeles időben inkább hangtalanul és gyorsan repülnek. Legtöbbször egyedül, de nemritkán két madár együtt repül („cvikk”). A magányosan húzó szalonkát a gyakorlott vadász síppal magához tudja pisszegni, hogy lövésre jöjjön. A kakasok nászrepülése ez, a tojó ritkán száll fel. A hajnali húzás általában rövidebb, kevésbé esélyes, mert a húzás még lővilág előtt elkezdődhet. Az esti húzásnak akkor van vége, amikor a fekete rigó, vörösbegy éneke elül. A szalonkavadásznak jó segítője a vizsla. Az erdei szalonka jelenleg csak „monitoring” alkalmával ejthető.
Közeli rokonai/alfajok
A scolopax rendbe az erdei szalonkán kívül az alábbi hét faj tartozik:
- Amami-szigeti szalonka (Scolopax mira)
- vörhenyes szalonka (Scolopax saturata)
- új-guineai szalonka (Scolopax rosenbergii)
- Fülöp-szigeteki szalonka (Scolopax bukidnonensis)
- celebeszi szalonka (Scolopax celebensis)
- malukui szalonka (Scolopax rochussenii)
- amerikai szalonka (Scolopax minor)
Források: Vadásziskola, OVA adatok 2019/2020, Vadon élő állatok, Vadászati állattan, MME, A vadászvizsga írásbeli tesztkérdései és képanyaga
